Február 25. – A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

 

Február 25. – A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA
 
 

 
 
„A kommunizmus világszerte több mint százmillió áldozatot követelt.
 
A kommunisták leszámoltak politikai ellenfeleikkel, üldözték az egyházakat, államosították a magántulajdont, majd belekezdtek a földtulajon kollektivizálásába.
 
A diktatúra már rögtön a története legelején bemutatta az igazi arcát. A szovjet megszállás során több mint hétszáz ezer magyar embert hurcoltak el a Gulág-szigetvilág táboraiba. A rabszolgasorsra szántak közül háromszáz ezren sosem térhettek vissza a hazájukba. Közben Magyarországon a szovjet mintára átszervezett bíróságok ezerszámra hozták hamis vádakon alapuló elmarasztaló ítéleteiket. Több száz ártatlan embert ítéltek halára és végeztek ki a koncepciós perek eredményeképpen, míg a börtönbüntetések száma a hetven ezret is meghaladta a korszakban.
 
Az elnyomás és az önkény nem ismert határokat. Emberek tízezreit fosztották meg otthonától és internáltak családokat akár évekre vidéken kijelölt kényszerlakhelyekre. Nem kellett sokat várni az első magyarországi kényszermunkatáborok létrehozására sem. A politikai elítéltekkel zsúfolásig telt börtönöket hamarosan Recsk, Kazincbarcika, Tiszalök vagy éppen Kistarcsa táborai egészítették ki.
 
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el. A határozati javaslatot Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő terjesztette be. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban. Letartóztatása és fogva tartása az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket.”
 
 
A kommunista diktatúrák áldozataira emlékezve újabb tematikus könyvajánlóval jelentkezünk.
 
 
















 

❗❗ ÚJDONSÁGOK ❗❗

Új könyvekkel bővült könyvtárunk kínálata! 📚📖
Gyere el és kölcsönözd ki elsőként új gyerek, ifjúsági és ismeretterjesztő könyveink valamelyikét. 😉


 

 

 

 

 

 

 

❗❗ ÚJDONSÁGOK ❗❗

Új könyvekkel bővült könyvtárunk kínálata!
Gyere el és kölcsönözd ki elsőként új szépirodalmi, szakirodalmi és krimi könyveink valamelyikét. 😉


 

 

 

 

 

Könyvajánló - Házasság hete

 

💞A HÁZASSÁG HETE💞 olyan országos és nemzetközi kezdeményezés immár több mint két évtizede, mely a család és a házasság alapvető értékeire kívánja felhívni a figyelmet. 
 
Az idei év mottója, 'A HŰSÉG SZABADSÁGA', arra emlékeztet minket, hogy az elköteleződés nem korlát, hanem egy olyan biztos alap, amelyben mindkét fél szabadon fejlődhet és kiteljesedhet, legyen szó friss házasokról vagy évtizedek óta együtt élőkről.
 
Ezen apropóból rendhagyó könyvajánlóval jelentkezünk.
Jó olvasást és kellemes időtöltést kívánunk mindenkinek!  
 

















Nemere István

Szerelmem, Napóleon

Történelmi dokumentumregény Napóleon császár és Walewska grófnő szerelméről

 

Napóleon császár 1807-ben Varsóba utazott és véletlenül találkozott egy tizenkilenc éves szőke, kékszemű nővel... Nem lett volna az, aki, ha nem tesz meg mindent azért, hogy az ismeretlen nő kilétét kiderítse és szeretőjévé tegye. Hazafias felbuzdulásában, cserébe a megígért lengyel függetlenségért Walewska grófnő odahagyta férjét és gyerekét - hogy aztán éveken át kövesse a császárt szerte Európában és a szeretője legyen ország-világ előtt is. Majd fiút szüljön neki és amennyire lehet, Napóleon mellett legyen annak alkonyáig.
A romantikus történet az első szótól az utolsóig igaz. A szerző Magyarországon még ismeretlen dokumentumok: többek között Walewska magyar nyelven hozzáférhetetlen naplója, közeli személyek visszaemlékezései és történelmi események egybevetésével írta meg egy korabeli "európai szerelem" határokon, nemzeteken átívelő történetét. A szerelmesekét, akik sutba vetve minden aggályt, szokást és törvényt, kitartottak egymás mellett a történelmi viharokon keresztül. A könyvből megtudjuk még azt is, mi lett a sorsa Napóleon "másik" fiának - aki igazából az első volt, de akit Napóleon hivatalosan soha nem ismerhetett el a magáénak...